Zajterjedés

A hangforrások körül kialakuló hangteret elsősorban a hangforrás alakja (pontszerű, vonalszerű, sík ill. felületi) és a tér jellege (szabad tér, zárt tér) határozza meg.

A hangforrást az általa kisugárzott teljesítmény, a hangteret a bármely pontjában mérhető hangnyomás jellemzi.

Egy adott teljesítményű hangforrás akkor tekinthető pontszerűnek, ha méretei sokkal kisebbek, mint az észlelési távolság.

Szabad térben a hang a pontszerű hangforrás körül minden irányban azonosan, gömbhullám formájában terjed.

Pontforrásnak tekinthetjük a kisméretű motorokat, gépeket, az egyes járműveket, de nagyobb, pl. 100 m távolságban már egy üzemépület is pontszerű zajforrásnak számíthat.

A vonalforrás körül kialakuló hanghullámok szabad térben hengerhullám formájában terjednek. Egy út, ahol a forgalom elég nagy és folyamatos, vonalforrásnak tekinthető, hasonlóképen pl. egy nagyon hosszú csővezetékhez, amelyben az áramló gáz vagy folyadék zajt okoz.

 

Az előbbiek szerinti hangnyomásszint-csökkenés csak az elméleti (a geometriai) hangcsillapodást veszi figyelembe. A valóságban, különösen nagyobb távolságokban számos egyéb csillapító hatást is számításba kell venni (lásd az MSZ 15036:2002 Hangterjedés a szabadban című szabványt).

 

 

Síksugárzóként működik pl. egy tőlünk néhány méter távolságban lévő üzemcsarnok homlokzata.

A hangnyomásszint számítása egy felület(sík-)sugárzótól távolodva. Az ábra egy 200 * 200 m-es, LWA=100 dB/m2 hangteljesítményszintű felületi hangsugárzó mértani középpontja felett különböző távolságokban az IMMI zajszámító programmal számítható A-hangnyomásszintek csökkenését mutatja a távolság függvényében. A hangnyomásszint kezdetben alig változik, majd a csökkenés egy megközelítőleg (– 3 dB/2r) átmeneti zóna után, amikor a távolság már összemérhető a sugárzó felület méretével (– 6 dB/2r)-be „megy át”.