huszty-dij

A Huszty Dénes Alapítvány Kuratóriuma
az alapítvány alapító okiratában foglaltak
szerint pályázati felhívást tesz közzé

A pályázat részletezése

  1. A Huszty Dénes közhasznú alapítvány[1] célja, hogy az akusztika, vagy az elektroakusztika tématerületén tevékenykedő fiatal szakemberek, felsőfokú tanulmányaikat éppen befejező diplomatervezők, vagy már végzett fiatalok, és a pályázat beadásakor 35. életévüket még be nem töltött fiatal akusztikusok olyan kiemelkedő eredményeit jutalmazza, amelyek hozzájárulnak az akusztika egyetemes fejlődéséhez. Az Alapítványnak további célja hogy emléket állítson Huszty Dénes munkásságának, aki az 1950-1979 közötti időszak kiemelkedő akusztikai szaktekintélye volt.
  2. A 2010. évi pályázaton elnyerhető Huszty Dénes emlékdíj emlékplakettből és összesen mintegy 200.000 Ft jutalomból áll. A díjazottak dönthetnek arról, hogy a jutalmat pénz, vagy a hatályos törvényeknek megfelelő természetben megszerzett bevétel formájában (pl. konferencia részvételi díj kifizetése, tudományos közlemény megjelentetésének díja stb.) kívánják majd igénybe venni.
  3. A Kuratórium a 2010. évben meghirdetett pályázaton megfelelő pályázatokra legalább egy díjat tervez kiadni.
  4. Az Alapítvány 2010. évben meghirdetett pályázatára pályaművel lehet pályázni.
  5. Pályázhatnak végzett, elsősorban mérnökök, fizikusok saját önálló munkájuk összefoglaló dolgozatával, szakirányú lapban megjelent cikkeikkel, vagy új dolgozattal. A pályázóknak lehet más szakirányú diplomája is (pl. nyelvész, pszichológus), de a pályázó tevékenységét az akusztika területén kell, hogy kifejtse.
  6. A jelen 2010. évben meghirdetett pályázatra az akusztika főbb területeit érintő témakörökben (pl. műszaki akusztikai, elektroakusztikai, elméleti-, fizikai- és rezgésakusztikai, teremakusztikai, médiainformatikai, akusztikai-informatikai, orvosi-akusztikai) nyújtható be a szerző saját, új tudományos eredményeit, elméleti, illetve gyakorlati újításait, vagy fejlesztéseit bemutató mű.
  7. A pályázatok beérkezésének határideje:
    2010. december 3.
  8. A pályázatok beadhatók személyesen az Alapítvány székhelyén: a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület irodájában, 1055 Budapest, Kossuth tér 6-8., vagy postai úton. A postán feladott küldemények esetén a feladás legkésőbbi időpontja 2010. november 30.
  9. A pályázatokat a Kuratórium által felkért értékelő bizottság értékeli, és javaslatot tesz a díjazásra a Kuratóriumnak.
  10. A Huszty Dénes Emlékdíj 2010. évi pályázatának ünnepélyes eredményhirdetésére és a díj kiosztására 2011. január 15. és március 31. közötti időszakban, az Alapítók képviselőinek jelenlétében kerül sor. A díjkiosztás pontos időpontjáról és helyszínéről a 11. pont szerint jelenik meg tájékoztató.
  11. A jelen pályázati felhívás a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület valamint az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület tájékoztató Hírlevelében és a Zajinfóban, valamint az Egyesületek, illetve az Alapítvány honlapján jelenik meg.


Budapest, 2010. szeptember hó

huszty-dijA Kuratórium nevében:
Dr. Illényi András sk.
a Kuratórium Elnöke

http://huszty.org



[1] bejegyezve 2001-ben